DR. BAKONYA MÁRIA EMLÉKALAPÍTVÁNY


A SZIGETSZENTMIKLÓSI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET MUNKATÁRSAI RÉSZÉRE

AZ ALAPÍTVÁNY


A Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány létrehozásának célja a névadó emlékének ápolása - elsősorban abban a közösségben, amelynek tagja és hosszú időn keresztül vezetője is volt.

Célja a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetben dolgozó orvosok, szakdolgozók, adminisztratív és műszaki alkalmazottak legjobbjainak erkölcsi-anyagi elismerése Dr. Bakonya Mária Emlékdíj adományozásával.

Az Alapítvány főként a névadó általa képviselt értékekre szeretné emlékeztetni a Szigetszentmiklósi Rendelőintézet dolgozóit, és azokat jutalmazni, akik azonosulni tudnak ezekkel az értékekkel, munkájukban pedig következetesen alkalmazzák is ezeket, melyek különösen az alábbiak:

  • Függetlenül beosztásától, feladatától - legyen orvos, szakdolgozó, műszaki vagy adminisztratív munkatárs - mindenki számára első a beteg kell legyen.
  • Aki beteggel - akárcsak átmeneti kapcsolatba is - kerül, annak számára kötelező az empátia, a beteggel való együttérzés, ezt nyilvánvalóvá kell tenni a beteg számára is.
  • Fontos a segítőkészség is. Nem minden beteg gyógyítható, de a betegnek éreznie kell, hogy a Rendelőintézet valamennyi dolgozója arra törekszik, hogy állapotán könnyítsen, lehetőség szerint adjon reális esélyt a természetnek, hogy a beteg meggyógyuljon.
  • ​ Fontos az is, hogy aki ellátja, az megkímélje a beteget a szükségtelen fájdalomtól, ha mégis fáj valami, akkor szakmája szabályai szerint tegyen meg mindent a fájdalom megszüntetéséért, de legalább csillapításáért.
  • ​ A gyógyítás a mai világban kollektív tevékenység, a gyógyítás sikeréhez elengedhetetlen a gyógyítással foglalkozók együttműködése. Ma az az értékes és eredményes egészségügyi dolgozó, aki képes az együttműködésre, becsüli és segíti kollegái munkáját, emelve ezzel az eredményességet.
  • ​ Az az értékes munkatárs, aki lépést igyekszik tartani szakmája, hivatása fejlődésével és lehetőségekhez képest alkalmazza is az új eljárásokat, gépeket, műszereket. Aki nem idegenkedik a számítástechnika világától, aki megtanulja az új eljárások és gépek, műszerek alkalmazásához szükséges ismereteket.
  • Olyan egészségügyi dolgozókra van szükség, akik szűk szakmájuk területén túl meglátják a betegben az embert, és nem felejtik, hogy embert gyógyítanak, nem csak egy adott betegséget. Ez természetesen nem zárja ki az önképzés követelményét, inkább kiterjeszti azt. A mai kor egészségügyi dolgozója naponta találkozik új szakmai kihívásokkal, tudása egyre inkább specializálódik, ezért fontos, hogy az embert a maga teljességében gyógyítsa. ​
  • Az egészségügy nem képes tolerálni a rendetlenséget, a pontatlanságot, a felületességet, a tisztaság hiányát. A betegek hatékony ellátásához a hibák elleni következetes fellépés szükséges.

Fentiek képezhetik a tárgyévi emlékdíjak odaítélésének alapját.

Tovább a díjhoz ›

DR. BAKONYA MÁRIA


24 éven át volt a Szakorvosi Rendelőintézet igazgató-főorvosa.
A Rendelőintézet volt első és egyetlen munkahelye, az élete, később büszkesége is.
Rengeteget dolgozott ezért, de az elért eredményeket soha nem sajátította ki, mindig tudatában volt annak, hogy a célokat a többiekkel, a kollektívával együtt sikerült elérni.
Ennek megfelelően iparkodott megadni munkatársainak az erkölcsi-anyagi megbecsülést, természetesen az adott lehetőségek keretei között.
Támogatta munkatársai szakmai-emberi előrehaladását, támogatta az egyéni ambíciókat, a többre, jobbra törekvést. Segítette azokat határontúliakat, akiknek sorsuk úgy hozta, hogy nálunk kellett új életet kezdeniük, egzisztenciát teremteni.
Követelménytámasztása magas szintű volt, munkájának középpontjában a beteg állt, kinek elégedettségét a folyton változó körülmények között elérni soha nem volt könnyű.

1948. június 23.-án született Szigetszentmiklóson, nagyon szegény családban.
Szülei mindketten kosárfonók voltak, az akkoriban szokásos hat osztályos végzettséggel.
Szorgalmas, ambiciózus emberek, akiknek nem volt módjuk tanulni, annak dacára sem, hogy édesapja továbbtaníttatása érdekében az iskolaigazgató személyesem kereste fel annak szüleit.
A megélhetés nagy úr volt, a család nem nélkülözhetett egyetlen keresőt sem.
1951-ben testvére született, a család életében pedig nagy változást jelentett, hogy ebben az évben létrehozták a Kosárfonó Szövetkezetet, melybe minden ezzel a szakmával foglalkozó embert beléptettek.
Az egyik napról a másikra élést felváltotta a rendszeres jövedelem, a lehetőségek így tágultak, lehetett valamelyest előre tervezni.
Házépítésbe kezdtek, az éppen elkészült házat megrongálta az 1956-os jeges ár, de nem adták fel, befejezték.


A gyerekek élték a falusi kisiskolások életét, szüleik pedig felismerték, hogy a család számára az egyetlen reális kitörési pont a tanulás, ezért mindent megtettek az ehhez szükséges körülmények megteremtéséért. A lányokat zenére taníttatták, könyveket vásároltak nekik, a maguk módján mindent megtettek, amit tudtak a sikeres tanulmányok érdekében.
Marika nagyon kötelességtudó és lelkiismeretes tanuló volt, ha négyest kapott az iskolában, akkor sírva ment haza, ha nem értett valamit, akkor ott ült a könyv mellett, ameddig csak rá nem jött a megoldásra, vagy meg nem értette a dolgot. Édesapja a felsőbb osztályokban segíteni nem tudott neki, de ott ült mellette csendben, így támogatva a lányát, aki az általános iskolában, majd a középiskolában is végig kitűnő tanuló volt.
Az általános iskola végén osztályfőnökük megkérdezte, hogy ki mit tervez a nyolcadik osztály elvégzése után, ő mondta, hogy szeretne gimnáziumban továbbtanulni, erre némi fejcsóválás után osztályfőnöke feltette a költői kérdést: ki fog akkor dolgozni, ha mindenki tovább akar tanulni?

A Fáy András Gimnáziumban tanult tovább, ott is kitűnő eredménnyel, érettségi táján mégis elfogyott az önbizalom. Ha kérdezték, mi akar lenni, akkor azt mondta, hogy zöldséges, de édesapja megfenyegette - ha nem adja be a felvételi kérelmet és nem megy el a felvételire, hát elkíséri az ajtóig.
Ez bizony kellemetlen lett volna a fiatal lánynak, így aztán elment, és ha már ott volt, megcsinálta a feladatokat.
Azért édesapja elkísérte az állomásig…
Így aztán a község vesztett egy remek zöldségest, kapott helyette egy fogorvost.
Hogy miért éppen fogorvos lett, az rejtély, valószínűleg szülei ezt tartották stabil megélhetést adó foglalkozásnak. Foga mindenkinek harminckettő van, előbb-utóbb csak kilyukad egy-kettő…

Az egyetemet is gond nélkül végezte el, nagyon tudott tanulni. Mindent kijegyzetelt, aláhúzott pirossal, aztán kékkel, zölddel, így aztán nem csoda, hogy sikeres volt.
Az egyetem harmadik évének végén, 1969-ben férjhez ment, a szülők nem túl nagy örömére, merthogy a férj is tanult még.
1970-ben megszületett a kislánya, 1974-ben a kisfia.
1971-ben befejezte az egyetemet, és – némi hezitálás után - állást kapott a Szakorvosi Rendelőintézetben, ahol aztán haláláig dolgozott.
A család építkezni kezdett, természetesen házilagos kivitelezésben, közben Budapesten egy 12 négyzetméteres albérleti szobában laktak.
Négy év után főbérlőjük meghalt, és kiutalták nekik a tanácsi, komfort nélküli lakást, közben az építkezés úgy haladt, ahogy pénz volt rá. Többnyire nem volt, de a szülők és rokonok segítségével csak sikerült előrehaladni annyira, hogy 1980-ban be tudtak költözni.
Dolgozni nagyon tudott, erre nevelték egész gyermekkorában.
Édesanyja súlyos szívbetegséggel küzdött, nem egy esetben kellett éjjel rohanni a körzeti orvosért. Érezte, hogy bármikor bekövetkezhet a tragédia, ezért hat éves korában egy hokedlire maga mellé állította a kislányt és megtanította főzni – ha ő meghal, legyen, aki egy tányér meleg ételt tesz a család elé. Ezzel persze kötelességtudatra, felelősségvállalásra is nevelte, ennek aztán később rengeteg hasznát vette.



Amikor a Rendelőintézetbe került, sokat kellett dolgoznia ahhoz. hogy elfogadtassa magát, de kedvessége, barátságos természete sikert hozott számára, úgy a betegek, mint kollegái körében.
Közben rengeteget tanult – soha nem szégyellte, ha valamit mástól kellett ellesnie vagy megkérdeznie, soha nem félt az új ismeretektől, az új technikáktól, gépektől, eljárásoktól.
Három évvel a diploma átvétele után megszerezte szakvizsgáját – később a lézerek fogászati felhasználásával ismerkedett meg.
Részt vett a közéletben is, remek adottságai voltak ahhoz, hogy úgy fogalmazza meg a kritikát, hogy az ne legyen az érintettre nézve sem sértő, bántó.
Képezte magát, ennek megfelelően haladt előre az intézeti ranglétrán, volt szakszervezeti titkár, alapszervezeti párttitkár, a fogászat csoportvezető főorvosának helyettese, majd 1987-től az Intézet Igazgató Főorvosának helyettese lett.
1988-ban nevezték ki az Intézet igazgató főorvosának, mely beosztással akkor együtt járt a Körzetközpont vezető főorvosának beosztása is.
Hogy meg tudjon felelni a feladatoknak 1995-bem társadalom-orvostani szakvizsgát tett, a menedzser-szemlélet az évek során kialakult nála.



A Szakorvosi Rendelőintézet abban az időben nem nagyon emlékeztetett mai formájára, gép és műszerparkja hiányos, berendezése kopott és elöregedett volt, alig felelt meg a közegészségügyi előírásoknak.
Természetesen ennek oka volt a pénzhiány is, de az igénytelenség is nagy szerepet játszott a helyzet kialakulásában.
Kinevezése után kollegáival saját pénzükből fehér olajfestéket vásároltak, és munkaidő után a rendelők bútorzatát. az ajtókat - ablakokat átfestették, rendet csináltak, kidobták a különféle dobozokban gyűjtött lomokat, megszüntették a leukoplaszttal az ajtókra ragasztott cetlik rendszerét – szóval megpróbáltak emberibb munkakörülményeket teremteni maguknak és a betegeknek.
Ezzel párhuzamosan bekérezkedett a kórházak, klinikák elfekvő készleteinek raktáraiba is, és így az Intézet könyvjóváírással hozzájutott néhány olyan eszközhöz, berendezési tárgyhoz, melynek beszerzésére az akkori körülmények között saját erőből esély sem volt.
A feszes gazdálkodás is meghozta eredményét.
Sokszor mondta, hogy az egészségügyet háziasszonyokra kellene bízni, mert azok értenek a gazdálkodáshoz, meg a tervezéshez.
A Rendelőintézetet a sajátjaként kezelte, ez nem azt jelentette, hogy hazavitte, hanem azt, hogy úgy bánt vele, mint otthon a lakásával, munkaeszközeivel.
A környezet rendje belső rendet is generált, lassan maguktól koptak ki azok a kollegák, akik valamiféle szenvedélybetegséggel küzdöttek, vagy képtelenek voltak magukévá tenni a betegcentrikus szemléletet.

Mindent megtett, hogy a dolgozók anyagi megbecsülése megfelelő legyen, de tudta azt is, hogy ezen felül szükség van erkölcsi megbecsülésre, emberségre és jó szóra is - a következetes és világos követelménytámasztás mellett.
Tudta azt is, hogy a személyes kapcsolatnak vezető és dolgozók között fontos jelentősége van, ezért aztán sürün látogatta az osztályokat, ez alkalmat adott a személyes vélemények meghallgatására, a problémák rövidre zárására.
Rengeteget lobbizott a Rendelőintézet érdekében, talán ennek is köszönhető, hogy amikor lehetőség nyílt uniós pályázat benyújtására, akkor a rendelőintézet a nyertesek közé került.
Előtte már rengeteg dolog változott, megszűntek külső telephelyek, letisztultak a profilok, sok új szakma került bevezetésre, de az Uniós fejlesztés eredményeképpen a Rendelőintézet új minőséget ért el.
Az új rendelőintézetet nem sokáig vezethette – jogszabályi előírások miatt nyugdíjba kellett vonulnia, de annak teljes szívéből örült, hogy utódja rendelőintézeti kollegája lett.
Munkáját felettesei megbecsülték, 1977-ben az egészségügy kiváló dolgozója lett, 1985-ben Kiváló Munkáért díjat vehetett át, 2009-ben Szigetszentmiklós Város Érdemes egészségügy dolgozója lett, megkapta a Pest megyei Önkormányzat Semmelweis Ignác díját, 2011-ben Batthyány-Strattmann életműdíjat kapott, Szigetszentmiklós Városától pedig Pro Urbe díjat.
Az pedig, hogy nyugdíjba vonulásától haláláig, fogorvosként a Rendelőintézetben dolgozott azt bizonyítja, hogy nem kellett tartania negatív megítéléstől, pedig nem volt gyengekezű vezető.
Követelményeit mindenféle mellébeszélés nélkül fogalmazta meg és betartásukat - ha kellett - ki is kényszerítette.
Olyan vezető volt, aki kért, de ezt senki nem tekinthette a gyengeség jelének, mégsem lett ettől népszerűtlen.
A fogorvosi munkát soha nem hagyta abba, ennek is köszönhető, hogy nyugállományba vonulása után zökkenőmentesen tudott beilleszkedni a Rendelőintézet szakmai struktúrájába.
Betegei szerették, és ő is szerette a betegeket, talán fiatalkori élményei tették érzékennyé mások szenvedésére.
Szabadidejét a családnak adta, szeretett utazni, szerette az ismeretlen tájakat, de szerette a Balatont és a vitorlázást is. Gyerekei felnőttek, helytállnak a maguk munkaterületén – büszke lehet rájuk.
Unokái tanulnak, számukra alapkövetelmény a helytállás, remélhetőleg ezzel sem lesz baj.
Ritka adottsága volt ahhoz, hogy meleg otthont tudott teremteni maga körül, össze tudta tartani a családot.
Nagy űrt hagyott maga után.

A Bakonya Mária Emlékdíj azokat illeti, akiknek munkájára ő is büszke lenne.
Remélhetőleg évről-évre nehezebb lesz a döntés…

A DÍJ


A Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány minden évben egy alkalommal, pénzjutalommal járó díjjal ismeri el egy orvos és egy szakdolgozó, adminisztratív munkatárs vagy technikai dolgozó munkáját.
A díjat egy plakett testesíti meg, a pénzjutalom pedig díjazottanként ötszáz-ötszáz euro, melyet a jutalmazott saját döntése alapján szabadon használhat fel.

A díj odaítélése során a díjazottak személyére bárki – rendelőintézeti dolgozó és beteg egyaránt – javaslatot tehet. A javaslattétel módja:

  • az alapítvány honlapján, ide kattintva
  • a gazdasági igazgató által kijelölt személynél, írásban leadva
  • a szigetszetmiklósi rendelőintézet recepcióján, ugyancsak írásban leadva

A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt dolgozó nevét, beosztását, a javaslat rövid indoklását.

​ A javaslatokat az alapítvány kuratóriuma értékeli és döntése során figyelembe veszi. A Kuratórium döntése során nincs kötve a javaslatokhoz, a jutalmazottakról szabadon dönt. A díj a kuratórium döntése alapján az Egészségügyi Dolgozók Napján kerül átadásra

Az Emlékalapítvány kuratóriuma:

Tinyei János

A kuratórium elnöke

Dr. Raffay Éva

Főigazgató

Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós

Bognár Zsolt

Gazdasági igazgató

Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós


JELÖLJÖN ÖN IS!

KIT ÉS MIÉRT TART ÉRDEMESNEK AZ EMLÉKDÍJRA A SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET MUNKATÁRSAI KÖZÜL? ​

TÁMOGASSA MUNKÁNKAT!


Az Alapítvány szabadon támogatható. A támogatások összege növeli az alapítvány vagyonát, ezzel lehetővé válik a díjak folyamatos odaítélése, a díjjal együtt járó összegek esetleges emelése.

Adományát kérjük küldje az Alapítvány számlaszámára:

Számlaszám: 12023132-01680137-00100001

Adószám: 19137652-1-13

Telefonszám: +36204796317

Jelentkezzen támogatónak!
Kérjük küldjön rövid üzenetet és megkeressük.